A Bodajki Tollaslabda SE 2007.
Az elmúlt évben Magyar Bajnokságokon, Grand Prix és ranglista versenyeken, Diákolimpiákon játékosaink összesen 72 érmet gyűjtöttek versenyzőink. Az érmekből 17 arany, 16 ezüst és 39 bronz. Így természetesen csak az elmúlt év legfontosabb eredményeit, eseményeit fogom ismertetni.
Taglétszámunk az év végén 37 fő volt, melyből 18 felnőtt. Versenyzőink száma pedig 18. Tagjaink között található Dellenbach Rudolf is, aki 13 évesen a magyar tollaslabda sport legnagyobb tehetsége. Szülei mindent megtesznek azért, hogy az európai legjobbak között nyilvántartott Rudi, folyamatosan fejlődhessen. Magántanulóként az év legnagyobb részét Szicíliában tölti edzőjével közösen dolgozva.
Szeptembertől újjáalakultak a csoportok:
- Sok az új, kezdő és nagyon tehetséges játékos. 2008 elején várhatóan 12-13 fő fog tagságot kérni egyesületünknél.
- Többen felvételiztek egyetemekre, főiskolákra, ezért eligazoltak, illetve nem vagy csak részben tudnak részt venni edzéseinken.
- Hetente több, mint százan vesznek részt a csoportok edzésein. Ez is mutatja a sportág népszerűségét.
- A szezon kezdetétől Györök Zoltán vezeti a hétfői és a szerdai edzéseket. A rábízott fiatalok szépen fejlődnek és több komoly eredményt is elértek már.
Megítélésem szerint továbbra is szépen teljesítettünk, legalábbis viszonylagosan szerény lehetőségeinkhez viszonyítva. Fejér-megyében már öt komoly egyesület működik, országos szinten nagyon-nagy erőt képviselve. A legtöbb helyen az egyesületeket tőkeerős vállalkozók, illetve jómódú szülők támogatják, mely által csak a szakmai munkára kell az edzőknek koncentrálniuk.
Kiemelkedő eredményeink:
- Ismét 3. helyezést értünk el a felnőtt csapatbajnokság II. osztályában.
- A Megyei Diákolimpián sok bodajki versenyző nyakába akasztottak érmet. Ez összesen 9 darabot jelent, melyből: 1 arany, 1 ezüst és 7 bronz.
- Az Országos Diákolimpián pedig Almádi Gábor bronz érmet szerzett.
- Egyesületünk játékosai összesen 2007-ben 72 érmet gyűjtöttek. Ebből 17 arany, 16 ezüst és 39 bronz.
- Dellenbach Rudolf Szlovéniában és Hollandiában vett részt nagy nemzetközi versenyen. Az előbbit megnyerte, az utóbbin pedig az előkelő második helyezést gyűjtötte be.
- A bodajkiak közül egyértelműen Almádi Gábor volt a legeredményesebb, mert 3. lett a Diákolimpián, a GP döntőn, de még a korosztályos Magyar Bajnokságon egyéniben és párosban is.
- Dilingai Alexandra továbbra is halmozza a sikereket: összesen 10 érmet szerzett versenyein.
- December 29-én rendeztünk meg évzáró versenyünket - játékunkat. A rendezvény sikerét a 42 résztvevő igazolhatja.
Az elmúlt évhez hasonlóan 2007-ben is eredményes évet zárt a Bodajki Tollaslabda Sportegyesület. Ehhez sok embernek a közös cél érdekében kifejtett munkája volt szükséges, melyet ezúton is köszönök.
Egyesület működése egyébként stabil, de ez az Önkormányzat támogatásának jelentős kiegészítésével érhető csak el. Ehhez azonban, mint ahogy a pénzügyi beszámoló alapján látszik, sokat kell dolgozni.
A szakmai munka vonatkozásában semmiféle probléma nem mutatkozott az elmúlt év folyamán. Lehetőségeinkhez képest szépen helyt álltunk a magyar mezőnyben. A kezdő csoportunk ugyan nagyon vegyes, de már látszik, hogy 5-6 játékos komoly eredményekre számíthat, ha továbbra is kitartó és elszánt marad. Szeptembertől, már több versenyen is bizonyították tehetségüket.
Bodajk, 2008-02-05 | |
Almádi István | |
BTSE elnöke |