A Bodajki Tollaslabda SE 2008.

Az elmúlt évben Magyar Bajnokságokon, Grand Prix és ranglista versenyeken, Diákolimpiákon játékosaink összesen 77 érmet gyűjtöttek játékosaink. Az érmekből 24 arany, 15 ezüst és 38 bronz. Így természetesen csak az elmúlt év legfontosabb eredményeit, eseményeit fogom ismertetni.

Taglétszámunk az év végén 46 fő volt, melyből 18 felnőtt. Tagjaink között található Dellenbach Rudolf is, aki 14 évesen a magyar tollaslabda sport legnagyobb tehetsége. Szülei mindent megtesznek azért, hogy az európai legjobbak között nyilvántartott Rudi, folyamatosan fejlődhessen.

  • Györök Zoltán vezeti a hétfői és a szerdai edzéseket. A rábízott fiatalok szépen fejlődnek és több komoly eredményt produkáltak már. 
  • Sok az új, kezdő és nagyon tehetséges játékos.

Megítélésem szerint továbbra is szépen teljesítettünk, legalábbis viszonylagosan szerény lehetőségeinkhez viszonyítva. Fejér-megyében már öt komoly egyesület működik, országos szinten nagyon-nagy erőt képviselve. A legtöbb helyen az egyesületeket tőkeerős vállalkozók, illetve  jómódú szülők támogatják, mely által csak a szakmai munkára kell az edzőknek koncentrálniuk.

Kiemelkedő eredményeink:

 

  • A Megyei Diákolimpián sok bodajki versenyző nyakába akasztottak érmet. Ez összesen 13 darabot jelent, melyből: 6 arany, 2 ezüst és 5 bronz.

    Januárban: 
     1. Dilingai Alexandra és Jung Zoltán
     2. Grósz Bernadett
    3. Takács Petra, Brachmann Huba és Almádi Gábor

     Decemberben:
    1. Grósz Bernadett. Brachmann Huba, Dilingai Alexandra és Almádi Gábor 
    2. Takács Tamás 
    3. Skrop Tamás és Valasek Vivien

  • Az Országos Diákolimpián pedig Takács Petra ezüst, Grósz Bernadett, Brachmann Huba és Dilingai Alexandra bronz érmet szerzett. 
  • Egyesületünk 3 legsikeresebb játékosa Dellenbach Rudolf, Dilingai Alexandra és Almádi Gábor.
  • Rudi Magyar Bajnok lett az U13-as korcsoportban és folyamatosan külföldön versenyez.
  • Szandra egyedül 24 érmet gyűjtött 2008-ban, melyből a legfényesebb a Friedrichshafenben elért nagy nemzetközi siker. Egyedüli magyarként állhatott fel a "legkisebb" a dobogó legmagasabb fokára. E teljesítményéért tüntette ki városunk Képviselő Testülete a "Testnevelési-és sport díjjal". Gyermek Bodajkon még nem kapott eddig ilyen komoly kitüntetést. Ráadásul Szandi még két korcsoportban is magyar bajnoki bronzérmes lett. 
  • Gábor ugyan "csak" 16 érmet tollasozott össze különböző magyarországi versenyeken, de ebből 9 arany, amely olyan teljesítmény, mely egyesületünknél egyedülálló. 

A szakmai munka vonatkozásában semmiféle probléma nem mutatkozott az elmúlt év folyamán. Lehetőségeinkhez képest szépen helyt álltunk a magyar mezőnyben.
Egyesület működése egyébként stabil, de ez az Önkormányzat támogatásának jelentős kiegészítésével érhető csak el. Ehhez azonban, mint ahogy a pénzügyi beszámoló alapján látszik, sokat kell dolgozni. 
Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban is eredményes évet zárt a Bodajki Tollaslabda Sportegyesület. Ehhez sok embernek a közös cél érdekében kifejtett munkája volt szükséges, melyet ezúton is köszönök.

Bodajk, 2009-03-12  
  Almádi István
  BTSE elnöke

2009-09-19 13:05:50  •  cimkék: tortenet, 2008